Vasúti átjáróban állt meg egy busz Kecskeméten, és jött a vonat
Az eset szerencsés véget ért, de a buszsofőrt kirúgták, a rendőrség pedig eljárást indított.
Az eset szerencsés véget ért, de a buszsofőrt kirúgták, a rendőrség pedig eljárást indított.
A rendőrség vizsgálja az esetet.
A rendszert Csehországban már tesztelhetik a skodások.
A teherautó sofőrje vélhetően figyelmetlenül hajtott be az átjáróba.
Egy földútról kanyarodott ki egy traktor a Tokaj Intercity elé.
A fénysorompó a baleset idején jól működött.
A vasúttársaság szerint évente átlagosan 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok.
Egy ír kerékpáros a sorompónak csapódott, de még időben segítettek neki az arra járók, így elkerülték a tragédiát.
Hiába fékezett a vonat, nem lehetett elkerülni a balesetet.
Mindkét kamionossal szemben büntetőeljárás indul.
A nő az ügyészség szerint gondatlanságból követett el vétséget a közlekedés biztonsága ellen.
A férfi a rendőröknek azt mondta, látta, hogy piros a jelzőlámpa, de azt hitte, még átér a vasúti átjárón.
A balesetben szerencsére senki sem sérült meg.
A fiúra hiába dudált a HÉV, hiába ordított rá egy szemtanú, nem hallotta, hogy érkezik a szerelvény.
Mentőhelikopter is érkezett a Sajónémeti határában történt vasúti balesethez. Egy autó a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre, négyen ültek benne, kiszabadításukon péntek este még dolgoztak a tűzoltók.
Vonat sehol nem volt, mégis fél órán keresztül a sorompók a piros lámpa ellenére hol lezárultak, hol kinyíltak.
Vonatpótló autóbuszt rendeltek az utasok elszállításához.
A fénysorompó a Mávinform szerint rendben működött.